Venue: YES! Gallery, Budapest

Text by: Ferenc Domokos, curator

„Olyan új fogalmat keresek, ami egyszerre utal az anyagiságra és a digitalitásra, a valóságra és felszínességre, a nyersességre és a fogyasztásra. Legyen konstruált, rétegzett, kicsit titokzatos.

ChatGPT:

Íme néhány javaslat: Metara, Synthera, Korilum. Melyik konstruált fogalom áll a legközelebb ahhoz, érezteti a leginkább azt, amit kerestél?”

METARA

Rónai Viktor képzőművész a Pécsi Tudományegyetemen végezte tanulmányait festőként. Munkásságában azonban messze meghaladja ezt a jelölést: immár több mint öt éve rendszeresen túllép a képsíkon és festészeti médiumokon. Az elmúlt években kialakított, sajátos formavilágában úgy idézi meg a felgyorsult, fogyasztásra kiélezett, digitalizált és globalizált korunk aktualitásait, hogy vizuális nyelvként absztrahált, érzetalapú, súlyos és ténylegesen anyagszerű anyagokat használ fel – nem pedig számtalanszor elsütött és az elmúlt években már kiüresedett, konkrét technológiai, termék- vagy internetesztétikát hasznosít újra mintegy díszletként.

Rónai gondolkodását nagyban meghatározzák a Byung-Chul Han által megfogalmazott kortárs szempontjai a fogyasztás vizualitásáról. A környezetünkben a harsányon és figyelemfelkeltőn, sőt még a tökéletesen is túl az ellenállás nélküli, súrlódásmentes és mindenekelőtt sima felületek tömkelegével találkozunk. Mindez elsőre könnyednek és a korszellemhez tartozónak tűnhet, valójában azonban társadalmi magatartást és a legszélesebb értelemben vett emberi kultúra piacgazdasági beágyazottságát hordozza magában.

A kiállításon szereplő, az elmúlt pár évben készült, köztük idei munkák sajátos kettősséget hordoznak magukon és magukban. Az anyagok között akár szó szerint is tetten érhető a szorító jelleg, míg a kompozíciókban kézzelfogható feszültséget érzékelhetünk. A sima felületek nyers anyagisággal, a puha testek rideg élességgel konfrontálódnak, simulékony magatartásunk pedig „obtruzív” környezettel ütközik. A művek szembesítenek bennünket a látszólag tükörsima, szintetikus és szinte cukormázra emlékeztető felületek homlokzatjellegével, amelyek rétegei mögött ott rejlik a mesterkéletlen, nem túlfinomított, nyomokat és ráncokat viselő, rücskös valóság.